ifj. Balogh Ferenc


Balogh Ferenc magyar zeneszerző-producer, több sikeres produkció alkotója, társszerzője. Magyarország egyik legnézettebb tévécsatornája, az ATV zenei-művészeti arculatának tervezője, alkotója. 
Több sikeres filmsorozat, játékfilm, televíziós műsorok, valamint dokumentum- és kisfilmek zenéjének komponistája, igényes művészeti produkciók, performanszok, flashmobok zenéjének szerzője, hangszerelője, zenei producere.  Rendszeresen készít zenei aláfestést a Pannon Csillagda planetárium űrfilmjeihez valamint a Freelusion társulat 3D-s videomapping épületvetítéseihez, előadásaihoz. A társulattal számos nemzetközi díjat, elismerést nyert el, eddigi legjelentősebb eredménye az America's Got Talent döntőjében nemzetközi sikert elérő produkcióhoz szerzett zenéje. Dolgozott az ismert oknyomozó riporter Vujity Tvrtkóval: a Túl Minden Határon sorozat két epizódjának, a Csernobil és a Trianon - a 100 éves fájdalom című tényfeltáró dokumentumfilmek zenéit készítette.
A Fonogram-díjas Fénykor című Amen lemez több dalának zenei producere, hangszerelője. Saját zenei projektje a szimfonikus nagyzenekari hangzást és a visszafogott elektronikát ötvöző Hidden Kingdom, melynek Küldetés című lemeze (Tom-Tom Records) több mint fél éven át előkelő helyen szerepelt a magyar hanglemezgyártók szövetségének top 40-es listáján, majd 2019 év végére aranylemez lett.
2023-ban a Megafilm gyártásaban készült filmsorozathoz, a Tündérkerthez írt filmzenét. A sorozat Móricz Zsigmond híres Erdély Trilógiájából készült, Madarász Isti rendezésében, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya voltak. Még ugyanebben az évben szintén a Megafilm gyártásában, Pacskovszky József rendezésében készült Majdnem Menyasszony című romantikus filmkomédiához írt zenét, majd 2024-ben Dombrovszky Linda rendezésében készült S.E.R.E.G. című filmsorozathoz, amely a TV2 után a Netflixen is sikeresen szerepelt.